Ajánlat szerkesztő - Árak táblázat | ScrollMAX

Ajánlat szerkesztő - Árak táblázat

Az adott verzióhoz tartozó részletezett ár a bal oldalon található. Az első oszlop a teljes összeget, a második az egy termékre jutó egységárat mutatja.

A program pirossal mutatja a fedezetek nélküli nettó árat, ami alapértelmezés szerint az önköltségi ár szintjét jelenti. Más szóval, ez érték alá menve az előzetes kalkuláció szerint a termék gyártása veszteséges lesz. Természetesen sok oka lehet ennek is: támogatás, piac szerzés, nagyobb projekt megnyerése, stb.

A különböző fedezetek összege is könnyen látható a táblázatban. Itt elsősorban a műveleti fedezet értéke lehet kérdéses, mivel igazán alku ennek az összegnek a terhére mehet (Mint már írtuk, az anyag és az alvállalkozó fedezet inkább tartalék.)

Az összes Művelet, Anyag és Alvállalkozói sorok végén látható, hogy az adott költség csoport a teljes kalkulált ár hány százalékát teszi ki.

Árlista: Az előre felvett költségek hozzáadhatók a kalkulációhoz. Ilyen lehet például bizonyos ívszám vagy négyzetméter felett a hordozóra kiszámolt mennyiségi kedvezmény. Felvehetők különböző termékek sávos árai vagy műveletek is. A kalkuláció újraszámoltatása után az Összesen sor alatt megjelenik a táblázatban a plusz költségek összegzett ára, és a Kiajánlott ár melletti lenyíló listából ilyenkor az is kiválasztható.

Kiajánlott ár: az árlista alatt adható meg a tényleges kiajánlott ár. Ennek értéke szabadon, a nettó és a kalkulált áraktól függetlenül, bármilyen összeg lehet. A mennyiségi egység (pld, 1000 pld, egyösszegű, garnitúra, stb.) illetve a devizanem is bármire átállítható. Ha az ajánlat több verzióból áll, akkor a kiajánlott ár mezőben állva a Fel és Le billentyűkkel is tud a listában mozogni, nem kell az egérrel a következő sorra kattintani.

Az ár melletti gombbal az ár kitöltését könnyítjük meg. Itt a program a lenyíló listában felajánlja az egységárat, 1000 db-s és a teljes árat Forintban és EURban, valamint egy EUR/1000 db-s árat. (A legalsó sorban a Kalkulációs beállításoknál megadott, az átváltásnál használt árfolyamot tünteti fel.)

Ezek közül választva a program az ár mellett beállítja a mennyiségi egységet és a devizát is. Az Árfolyam sorban az az érték szerepel, ami a kalkuláció készítésekor a Kalkulációs beállításokban van megadva. Lehetőség van megváltoztatni verziónként a Verziók beállítása funkcióval.

Speciális ár! kapcsoló: feladata, hogy az ajánlatközlő levélen az adott verziót más színnel/stílussal kiemelje a többi közül.