Hibalap létrehozása | ScrollMAX

Hibalap létrehozása

A minőségellenőrök gyártás közben és annak végén is ellenőrzik a termékeket. Az eltérés nem feltétlenül jelent hibát, lehet, hogy csak a kiírt technológiához, utasításokhoz, a megszokott sztenderdekhez nem igazodó eltérésről van szó, aminek kivizsgálása ugyanolyan fontos. Például ha a kiírt alapanyag mennyiségnél többet használtak el, a vizsgálat során kiderülhet, hogy a technológia több hozzálékot igényel, mint amennyivel addig számoltak. Hiba esetén a hibalap segítségével nyomon követhető a kár mértéke, annak anyagi vonzatai, de a hiba kijavítására és jövőbeli előfordulásának megelőzésére vonatkozó intézkedések is. Segítséget jelent rendszeresen előjövő problémák felderítésére is.

Hibalapot felvehetünk a digitális táska Hibalap gombjával, új lapként, eseményből vagy már meglévő hibalap másolásával, valamint az Online programból is jogosultság nélkül. Az Online programban és a digitális táskában csak a legfontosabb mezők szerepelnek, amiknek kitöltött adatai a Nyitott hibalapok listájából megnyitva is látszanak. Mivel az eltérés bejelentő lapok ezen a két helyen a táskából jönnek létre, ahhoz a táskához kapcsolódnak, ezzel szemben a Nyitott hibalap menüpontban az új tétel felvétele a táska megadásával kezdődik, ezért automatikusan a Táska listázás nyílik meg, ahonnan ki kell választani a megfelelőt.

 

A hibalapok létrehozása jogosultsághoz kötött. Az új hibalap a táskában is megtekinthető, ha a táskához hibalap tartozik, a Hibajelentő gomb segítségével megtekinthető az eltérésleíró lap. Ha a táskához hibalap tartozik, a Hibajelentő gomb az infomenüben is megjelenik.

 

 

8D elemzés: a 8D problémamegoldó, -elemző és fejlesztő rendszerhez.

Nyomtatás: megnyitja az eltérésleíró lap előnézetét. A lap innen pdf-ként elmenthető, levélhez csatolható, nyomtatható.

Táska infogomb: megnyitja az aktuális hibalaphoz tartozó digitális táskát és a szélén lévő lenyíló megjeleníti az infomenüt.

CRMbe felvesz: a hiba új feladatként való felvétele.

Üzenet: Scroll üzenet küldése. Az innen küldött üzenet a hibalaphoz tartozó táskához lesz csatolva, és megtalálható lesz a táska szerkesztőben és a táska infomenüjében.

Kimenő e-mailek: megtekinthetők a hibával kapcsolatosan küldött levelek.

Tény műveletek: megtekinthetők a táska munkalapjai.

Utókalkuláció: megtekinthető a táska utókalkulációja.

Történet: a hibával kapcsolatos intézkedések naplója. Tartalmazza az állapot módosítások idejét, a módosító felhasználó nevét és az állapotokat.

Új esemény: megnyitja a ScrollMAX rendszer Események modulját, ahol új árajánlat vagy táska feladat is rögzíthető.

Események: itt találhatók a hibához felvett események.

 

A hibalap részletei

Hiba fül: Tartalmazza a főbb információkat, pl. a bejelentés dátumát, a hibához tartozó táska számát, a hiba állapotát, a hiba leírását. Valamint itt lehet feltölteni hozzá pl. az ügyfél reklamációs levelét.

Vevői reklamáció fül: Akkor kell kitölteni, ha a hibát a vevő vette észre, és az ő reklamációja nyomán keletkezik a hibalap. A kitöltött jegyzőkönyvet azonnal el lehet küldeni az ügyfél e-mail címére.

Hibajegyzék fül: A hibával kapcsolatos vélemények leírása.

Alv/Beszállító fül: Amennyiben a hibáért az alvállalkozó vagy a beszállító a felelős, ezen az oldalon kell feltüntetni. Erről az oldalról is küldhető e-mail közvetlenül az alvállalkozónak.

Intézkedések fül: A hiba elhárítására, kijavítására tett, ill. teendő intézkedések rögzítésére szolgál.

Veszteségek fül: A hibás táskával kapcsolatos tény anyagok és műveletek listája. Lehetőség van egyéb költségek beírására is.

Felelősök fül: A hiba okozásáért felelős felhasználók felelősségének elbírálása.

Selejtezési jegyzőkönyv fül: A keletkezett selejt kezeléséről szóló jegyzőkönyv az előnézet ablakban pdf-ként azonnal csatolható e-mail-hez, kinyomtatható vagy elmenthető.

Fájlok fül: A hibáról készült képek, és egyéb fájlok pl. az ügyfél által küldött jegyzőkönyv csatolására.

Feljegyzések fül: Megtekinthetők az addig a hibához írt feljegyzések, és új feljegyzés is létrehozható.