Általános
Megjelenés
átméretezhető ablakok
A legszembetűnőbb változás talán a program új kezelőfelülete. Valamennyi ablakot átdolgoztuk, aminél értelme volt, ott szabadon méretezhetővé tettük. A program az ablakok utolsó beállított pozícióját és méretét is elmenti.
Tipp: állítsa be, hogy a gyakran használt ablakok hol és milyen méretben jelenjenek meg, kihasználva a monitora arányait. A dialógus ablakokat a képernyő közepéről helyezze el úgy, hogy minél kevesebbet kelljen egerezni a kiválasztáshoz vagy az ablak bezárásához.
Az elmentett beállításokat ablakonként az Alt+Enter gombbal megjelenő menü Eredeti méret menüpontjával, az egész programra vonatkozó eredeti beállításokat pedig a Testreszabás ablakon lévő Alaphelyzet gombbal állíthatja vissza.
átméretezhető betűméret
Az automatikus elrendezésnek és méretezésnek köszönhetően a programok rendesen tudják kezelni az alapértelmezett 10 pontos betűmérettől eltérő, egyedileg megadott betűméreteket is. A nagyobb betűméretet a Testreszabás ablakon, a Font méret választóval adhatja meg. (A beállítás valamennyi programunkra hatással lesz.)
skinezési lehetőség
Az eddigi egységes, néhol kicsit szürke megjelenés helyett az új 4.4-s verzióban már több mint 50 stílus közül választhat. (Telepítéskor 4 beépített és egy külső csomag érhető el, de az internetről továbbiak tölthetők le.) A skinek között vannak direkt nagy kontraszt értékkel tervezettek.
új nyomtatási kép ablak, PDF mentési lehetőséggel
A 4.4-es verzióban megújult a nyomtatási előnézet funkciónk is:
- közvetlen PDF exportálási lehetőség;
- hosszabb dokumentumok, jelentések kezelését segítheti a miniatűr nézet;
- az adott oldal képként vágólapra másolható;
Csoport szintű jogosultság kezelés
Ezzel a fejlesztéssel egy elég régi és jogos kérésnek tettünk eleget: az eddig csak belső üzenetekhez és az automatikus értesítésekhez használt felhasználói csoportokhoz is lehet jogosultságokat kötni. Így egy új felhasználónál elég csak megadni a szerepköreit (gyekes, raktáros, stb.), s azzal a munkájához szükséges jogosultságokat is megkaphatja.
Kereskedelem
Partner törzs
A folyamatos fejlesztés, az újabb funkciók sokszor újabb paraméterek, adatok kezelését kívánják meg. Ennek megfelelően a Partnertörzsünk is tovább bővült:
táskára
Mindig figyelni kell a csomagolásra? Egyedi igényei vannak? Vagy csak megkülönböztetett figyelmet kíván? Az itt megadott szöveg az adott partner valamennyi táskáján megjelenik. A táskánál ezt az adatot nem mentjük, mindig az aktuális jelenik meg.
számlára
Az itt megadott szöveget a program az új kimenő számla írásakor felajánlja a megjegyzés részben. (Külföldi partner, vagy szerződés szerint mindig plusz információt kell a számlára írni.)
utaláshoz
Ha a mező ki van töltve, a program a banki terminálos feladásnál ezt is beteszi a megjegyzés mezőbe a számlaszámok elé. (Ügyfél/fogyasztó azonosítók pl. közüzemi szolgáltatóknál.)
fizetés
A pénzügyi fizetési mód beállításai mellett lehetőség van szövegesen is megadni, hogy az adott partnerrel mi az (ajánlott) fizetés feltétel. Ez az ajánlatközlő levélen jelenik meg.
többlet példány információ
A 4.4-s verzió fő témája a többletek kezelése. Ehhez kapcsolódik ez az adat is: elsősorban azoknál a partnereknél jelenthet segítséget, akik vagy minden többletet átvesznek, vagy (pl. közbeszerzéses kapcsolatnál) jellemzően semmit.
minősítésbe engedett kintlévőség és lejárt összeg
Sok partnerünk foglalkozik már a megrendelőik minősítésével (elsősorban cég-minősítő szolgáltatók adatai alapján, de egyre inkább bekerül a saját tapasztalat is). Ennek a szerintünk rendkívül fontos és hasznos feladatnak szeretnénk még több funkciót adni azzal, hogy a partner minősítésekhez is lehet már rendelni megengedett kintlévőség és lejárt számla összeget. A program az új, paraméterezhető Figyelmeztetésekbe is használhatja ezeket az értékeket, automatikusan összevetve a partner aktuális számait a beállított limitekkel.
névnapok figyelése
Az előzetes beszélgetések alapján erősen megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy mennyire fontos vagy „ciki” a kiemelt ügyfeleket névnapjuk alkalmából akár csak egy sablonos, generált e-mailben felköszönteni. Semmiképpen sem szeretnénk ebben állást foglalni, de azok, akik szerint a kapcsolattartáshoz ez az eszköz is hasznos lehet, ezt a feladatot most már a ScrollMax segítségével is kezelhetik.
A kontakt (Nevek) lapon az egyes ügyfelekhez dátumot (hónap és nap) lehet rendelni. Segítségképpen a program rendelkezik az elterjedtebb keresztnevekhez tartozó névnapok listájával, de természetesen bármilyen egyéb dátum is megadható.
Használata:
- nyomja meg a névnap mező melletti dátumválasztó gombot
- a program a név utolsó szavát felajánlja keresztnévként. Ha ez nem megfelelő, akkor vagy a lenyíló listával másik elemet választhat, vagy egyszerűen felülírva a beírt mezőt, más nevet is megadhat a kereséshez (pl. idegen nevek esetén a magyar megfelelőt.)
- az adott névhez a program adatbázisában tartozó dátumok közül az alsó listában választhat, vagy azt akár manuálisan is megadhatja.
Ezeket az adatokat jelenleg két helyen kezeljük:
- Listázások > Névnapok: itt akár egy hétre előre ki lehet exportálni a köszöntendő személyeket;
- Automatikus napi jelentések: a program a beállított címzetteknek minden reggel kiküldi a napi ünnepeltek neveit.
Figyelmeztetések
Az új, paraméterezhető Figyelmeztetésekben egyrészt összegyűjtöttük a különböző verziókban/cégeknél használt figyelmeztetéseket, másrészt az új fejlesztéseknek köszönhetően továbbiakkal tudtuk a listát bővíteni. A funkció a Törzsadatok > Beállítások > Egyéb beállítások lapon érhető el.
A program jelenleg hét feltételt vizsgál. Mindegyikhez beállítható, hogy milyen esetekben (soha/ajánlatba belépésnél/táska megnyitásnál/mind a két esetben) jelezzen, ha az adott partnerrel valamilyen gond van. A feltételek kombinálhatóak, pl. azaz a felhasználó egyaránt kaphat jelzést, ha a partnerek
- 15 napot lejárt számlája van, még ha az 1000 Ft is
- ha 100 000 Ft-t meghaladó lejárt tartozása van, még ha az aznapi is.
A Figyelmeztetések használatával reményeink szerint segíthetünk a kintlévőség kontrollban (pl. új megrendelésnél csak kp, meglévőnél szállítási engedély, stb.)
Árajánlat készítés
megújult Levél szerkesztő
Talán ez volt az ajánlatkészítő modulunk legrégebbi része, s igazán megérett már az újragondolásra. Az új elrendezéssel reményeink szerint gyorsabban, egyszerűbben, jóval kevesebb klikkelgetéssel készíthetőek el az ajánlatközlő levelek.
külön ár kapcsoló a műveleteknél, külön árak lista a levélen
A kalkuláció során a műveletek rögzítésénél lehetőség van megadni, hogy az adott költség elem (pl. stancszerszám, fuvar, tervezési-előkészítési ár) ne az egységárba osztva kerüljön kiajánlásra, hanem külön tételként. Az így beállított műveletek az ár megjelenítésénél egy összegben, a kalkulációs lapon listázva jelennek meg.
Az Ajánlatközlő levélen ezek a sorok természetes külön részletezve jelennek meg.
kiemelt/speciális ár kapcsoló, külön megjelenítés a levélen
Elsősorban az Ajánlatközlő levélhez kapcsolódó fejlesztés: a kalkuláció egyes verzió a Speciális kapcsolóval megjelelhetőek (akciós, engedményes ár, egyedi felületkezelés, gazdaságosabb példányszám ajánlat, stb.). Ezek a verziók a levélen a Törzsadatok > Beállítások > Egyéb beállítások > Levelek formázása lapon megadott Tétel cím 2 és sorok 2 beállítások szerint, kiemelve jelenhetnek meg az elküldött levélen.
„papír név a levélen” funkció
Van, hogy a jobb, egyértelmű kezelhetőség miatt a kalkulációs papírokat konkrétabb adatokkal, esetleg márkanevekkel érdemes felvinni, amit viszont nem szerencsés az Ajánlatközlő levélen is használni. Ezért bekerült a 4.4-es verzió Kalkuláció anyagok > Íves papírok törzsébe egy Levélen mező; ha ez nem üres, akkor a levél írásakor a program ezt fogja használni az eddigi név helyett.
Ez a mező az adott kalkulációból, az adott tagnál is megadható, így használható arra is, ha az általános megnevezés helyett a megrendelővel több/más információt szeretne a kalkulátor közölni.
sablon műveletek a tagoknál is, könnyebb használat
Az előző verziókban is meglévő Műveleti csoportokat is igyekeztünk használhatóbbá tenni:
- egyrészt most már külön a tagokhoz is lehet ilyen sablonokat létrehozni (pl. kasírozáshoz több művelet);
- másrészt már nem kell külön ablakot megnyitni a használatukhoz: ezek a sablonok új kategóriaként közvetlenül bekerültek a művelet kiválasztó listába.
termék kategória az ajánlatoknál, statisztikák
Ennek elsősorban statisztikai céljai vannak: adott időszakban és/vagy egy adott megrendelő milyen típusú termékekre szokott árat kérni. Kombinálva ezt az ajánlatok eredményességével sok hasznos és érdekes összefüggésre találhat.
Az új lekérdezés bekerült a partner statisztikájába, valamint az új Kimutatás szerkesztőbe.
kimutatás szerkesztő
Időszak, ajánlatok eredményessége, megrendelők, kapcsolattartók, terméktípusok vagy kalkulátorok szerinti, bármilyen szintű és kombinációjú lekérdezéseket készíthet és menthet el.
Ajánlatok > Ajánlatok követése > Kimutatás szerkesztő
anyagutalvány mint előterhelési lap kalkulációból is
Előzetes tervezéshez, információ kéréshez az Anyagutalvány most már kalkulációból is nyomtatható.
kalklapon anyagösszesítés, kikapcsolható
A kalkulációs lapon az Eselékstatisztika mellett a felhasznált íves anyagról egy összesítő táblázat is megjeleníthető. A két statisztika a Törzsadatok > Beállítások > Árajánlat készítés alatt, a Kalkuláció beállításai lapon kapcsolható be.
Gyártáselőkészítés
Táska
megújult Táska szerkesztő
Mivel egyre több funkciót kellett a táskához megvalósítanunk, így egyre több lap, s ehhez egyre több fül került be az ablakra. Sok esetben már annyi volt, hogy a végén lévő funkciók eléréséhez már lapozgatni kellett. E mellett egyre több figyelmeztetést, jelzést kellett betenni, amik vagy nagyon eldugottak, vagy nem elég figyelemfelkeltőek voltak.
A navigáció megkönnyítése, a táskához kapcsolódó különböző területek/feladatok állapotának jobb áttekinthetősége érdekében az eddigi fülek helyett egy strukturált menü került be az ablak bal részére. Itt az egyes menüpontok nem csak az adott lap kiválasztását szolgálják, de a különböző ikonokkal, színekkel és betű stílusokkal információt is megjelenítenek. Látszik, hogy milyen adatok vannak kitöltve (pl. van-e gépindulás vagy ki van-e töltve a kötészeti utasítás, van-e csatolt fájl) vagy a kapcsolódó táska feladatok állapotát (pl. piros, ha lejárt, zöld pipa, ha ok).
új szerkesztő ablak
Mivel elég sok új adatot kell bekérnünk, így az eddig egy lapos Utasítások lap területenként külön lapra bomlott. A különböző mezőket igyekeztünk logikailag csoportosítani (pl. az új Előkészítés lapra került az anyagleadás kontakt és az imprimálás beállítása). Ennek eredményeként viszont ami eddig egyben megadható volt, azok most már kicsit szétszórva, több lapon érhetőek csak el.
Akik a táska kitöltésbél szeretik inkább egyben látni az egészet, azoknak készült az új Szerkesztő funkciónk, amit a Táska ablak alján lévő gombbal érhetnek el. Itt olyan sorrendben és elhelyezésben találhatóak a cellák, ahogy a kinyomtatott táskán is. Az ablakról közvetlenül elérhetőek a műveletek paraméterei (szerepel-e a táskán, milyen szöveggel, megjegyzéssel), az tag szerkesztő, illetve az egész kalkuláció módosítása.
az új táskán több új adatot is külön kezelünk:
- anyagleadás kapcsolattartó
Az előkészítés, PDF ellenőr és a CtP számára a megrendelő kontakt személye, akit az anyagleadással (hol van már?) és a technikai problémákkal (rossz PDF) a kollégák közvetlenül megkereshetnek.
- imprimálás információk, táska feladattal
A Printportál modul miatt is fontossá vált, hogy az imprimálással, jóváhagyással kapcsolatos feladatokat megkülönböztetetten kezeljük. A Táska szerkesztő (Táska-szerkesztő)Előkészítés lapján megadható, hogy ha van imprimálás, annak módja, határideje, s azt majd végző, vagy azért felelős kontakt személy.
Az imprimálás bejelölése aktiválja a táskához kapcsolt imprimálás feladatot. Így a gyekes és az előkészítő kolléga is figyelemmel tudja követni a megrendelői jóváhagyásra váró, esetleg már késő munkákat.
- gépindulás leírás mező
Bekerült egy korlátlan hosszú megjegyzés mező, ahol például megadható, hogy a megrendelő melyik műveletnél szeretne jelen lenni, illetve az időponttal kapcsolatban milyen kérései vannak. Ezek a gépindulás információk nem csak táskán láthatóak, hanem az új Termelésirányítás programban egy külön gombbal a táska megnyitása nélkül is elérhetőek.
- „táskára ne kerüljön” kapcsoló a műveleteknél
A kalkulációban a műveletek paramétereinél az eddig Táskán címke most már kapcsolólóként működik. Segítségével az adott művelet „eltüntethető” a táskáról.
Ez a paraméter a Művelet törzsben is megadható, így az olyan, elsősorban csak árat érintik már kikapcsolva kerülnek a táskára. (Visszamenőleg az összes műveletnél a megjelenés be van kapcsolva, ezen a törzsadat módosítása sem változtat.)
- táska feljegyzések
A tisztánlátás kedvéért szedjük össze, hogy hány helyen, ki és milyen céllal tud információt csatolni a táskához:
- Utasítások: a táska része, a gyekes által megadott gyártási utasítások
- Problémák: jogosultság alapján bárki felvehet problémát, rendkívüli eseményt a táskához. Szerepe, hogy a rendszer felhasználóit – elsősorban a termelési programon keresztül – figyelmeztesse a felmerült gondról, s tájékoztassa a lehetséges megoldás módjáról és tervezett időpontjáról. Bár bármikor visszakereshető, a probléma lezárása után már nem látszik.
- Napló: jellemzően a rendszer által generált, a táskával kapcsolatos események: állapotváltozások, diszpo lista lezárás/feloldás, stb. A Kereskedelem programban, a Táska szerkesztőben érhető el
- F1-s üzenetek: a táskával kapcsolatos belső kommunikáció, mely bárki számára elérhető az elektronikus táska lapról.
Bár ezek az eszközök a legtöbb feladatra megoldást adnak, mégis előfordul olyan eset, amikor a táskához olyan plusz információt, utasítást kellene csatolni, amit bár nem kritikus probléma, mégis jó lenne, ha mindenki láthatna, külön címzett nélkül. Erre készült a Feljegyzés funkció, mely az elektronikus táska ablakról – illetve a Kereskedelem program Táska szerkesztőjéből – érhető el.
Feljegyzést bármelyik ScrollMax felhasználó rögzíthet a táskához, nincs hozzá külön jogosultság. Ha az adott táskához van plusz információ, akkor a Feljegyzés gomb felirata piros.
Ehhez kapcsolódóan új eseménnyel bővült az automatikus értesítések listája.
Visszaigazolás
levélsablonok
Az Ajánlatközlő levélhez hasonlóan itt a Megrendelés visszaigazolásnál is lehet különböző nyelvű, stílusú, tartalmú sablonokat létrehozni. Ezeket a Törzsadatok > Beállítások > Gyártáselőkészítés > Visszaigazoló levél lapon lehet rögzíteni, módosítani.
számlázási információk a levélen
A Visszaigazoló levél tartalma is bővült: a későbbi felesleges számlázási adminisztrációt (azaz a fizetési határidő lejárta után a megrendelő helytelen/pontatlan számlázási címre hivatkozva visszaküldi a számlát) a számlán majd szereplő cég neve és címe is feltüntethető a levélen.
kikapcsolható bruttó összeg megjelenítés
Magánszemély ügyfelek esetén hasznos, ha a visszaigazolás a majd fizetendő teljes, bruttó összeget is tartalmazza. Ez viszont nagyobb, üzleti partnerek esetén furcsán néz ki, ezért ez a funkció a Törzsadatok > Beállítások > Gyártáselőkészítés > Visszaigazoló levél lapon kikapcsolható.
Etikett címke
A ScrollMax rendszer beépített Etikett tervezője további lehetőségekkel bővült:
- megadható a címkén szereplő dátum formátum (pl. éééé.hh.nn), ami az idegen nyelvű címkéknél lehet hasznos.
- új címke mező típus: fix szöveg. Ezzel most már lehet pl. a megrendelőt szállítóként feltüntető címkéket generálni.
Termelésirányítás
gépenkénti nézet
A programozásra váró táskák listája új, választható lista nézetet kapott, mely a feldolgozásra váró táskákat a kalkulációban szereplő nyomdagép és a határidő alapján teszi sorba. (Ha egy táskán több gép is van, akkor a táska a listában többször is szerepel.) Ez az opció akkor lehet hasznos, ha nem időrendben, hanem gépenként történik a programozás.
műveletek is tervezett norma alapján
Az alsó, tagokat tartalmazó lista átváltható a táska kötészeti műveleteit tartalmazó listára. A program az új termelési programozáshoz használandó paraméterek alapján (Kereskedelem program > Törzsadatok > Műveletek > Kapacitástervezés normái mező) kiszámolja a tervezett időráfordítást, amit a programba húzásnál fel is ajánl.
anyag és lemez állapot változás loggolása
Az új verzió a tagok anyag és lemez állapot változásait naplózza. Ebből a későbbiekben egyértelműen megállapítható, hogy ki és mikor változtatta meg ezeket a paramétereket. A Történet a kihelyezett tételen jobb gombbal előhívott menü Papír/Lemez beállítása almenüből érhető el.
a problémás munkák listázása időrendben
A Termelési problémák lista újabb lappal bővült: a papír, lemez, szerszám állapot, valamint a gépindulás figyelés mellett az új verzió a termelési programban lévő problémás táskákat is listázza. Az Automatikus szűrés bekapcsolásával a listákban kijelölt táska könnyel látható a programban.
paraméterezhetőség
A nagyobb testre szabhatóság és jobb használhatóság érdekében a program több paramétere is szabadon állítható lett (Paraméterek gomb > Színek lap):
- beállítható az alapértelmezett normál és kiemelt szín
- megadható, hogy a Szállítási határidő jelzés milyen időszakkal dolgozzon, azaz a végső határidőhöz képest mikor legyen sárga, és mikor piros a határidő jelzés.
gépindulás gomb
A táskához kapcsolódó adatok bővüléséhez kapcsolódóan bekerült egy új, Gépindulás adatai ablak. Ezt egyrészt a programban lévő elemre jobb gombbal előhívott menüből (Gépindulás), másrészt a tétel módosító ablakon található kis információs gombbal jeleníthető meg. Az megjelenő ablak tartalmazza a gépinduláshoz beállított személy kontakt adatait (telefonszámok, e-mail cím), valamint a Kereskedelem program Táska szerkesztőben megadott további megjegyzést (pl. mihez és mikor szeretne jönni).
CtP
imprimálás feladatok
A 4.4-s verzióban kiemelt feladat lett az imprimálások kezelése, követése. A táskához a feladatot a gyekes állítja be Kereskedelem program Táska szerkesztőben. Az imprimálásos munkák, illetve a már jóváhagyásra váró táskák listája a CtP programban is elérhető, a feladat állapota (folyamatba, probléma, rendben) az új Sablon levél modullal itt is elérhető.
sablon levelek
RGB anyag érkezett? Nincs font? Vagy hiányzik pár oldal?
Egyszer kell ezekhez egy alapos, a problémát kifejtő, azokra megoldásokat ajánló sablon levelet létrehozni, s onnantól bármelyik kolléga három kattintással tud vállalható és segítőkész tájékoztatást adni a megrendelőnek.
aktív = nincs anyagleadás
A fő ablak Aktív szűrője az Anyagleadás táska feladatok szerint jeleníti meg a táskákat a nyitó ablakon.
Készlet
testre szabható saját eszköztár
Az új program nyitó ablakán egy szabadon állítható menü található, ahova tetszés szerint lehet a legtöbbet használt vagy legfontosabb funkciókat elhelyezni. A Testreszabás funkció a vagy menü jobb végén található lenyíló gombbal, vagy a menüsorra bárhol jobb gombbal kattintva érhető el.
Amíg a Testreszabás ablak látszik, addig az ablakon lévő gombok mozgathatóak, áthelyezhetőek, törölhetőek. Megadható a megjelenésük (ikon és/vagy szöveg) és csoportokba rendezhetőek. A Parancsok lapról további gombok húzhatóak az eszköztárra.
Cikktörzs
saját cikkek listája
A Partnertörzs Saját listájához hasonló a Cikktörzs Saját cikkek listája: minden felhasználó kezelhet egy listát a kiválasztott cikkek, melyeket külön tud kezelni, megkönnyítve a gyakran használt tételek kiválasztását.
A listára új cikket az adatok alatti Saját gombbal vehet fel. A lista az alsó Saját lista gombbal jeleníthető meg.
inaktív állapot, szűréssel
Ha egy cikk bármilyen bizonylaton szerepel, már többet nem törölhető. E miatt elkerülhetetlen, hogy egy idő után a cikktörzs tele legyen elavult, „halott” cikkekkel. A cikk Aktív kapcsolójával és a Csak az aktív cikkek szűrő kapcsolóval ezek a cikkek „letüntethetőek”.
cikkeknél nem rendelhető állapot
Ha valamilyen ok miatt nem rendelhető (gyártása megszűnt, a beszállítóval a kapcsolat megszakadt, más helyettesítő cikk van), akkor a cikk adatainál található Rendelhető kapcsolóval ez beállítható. A program figyelmeztet, ha az Anyaggazdálkodás modulban nem rendelhető állapotú cikkre készül felvenni új rendelést.
Anyaggazdálkodás
tervezett mozgások ellenőrzése
Olykor előfordul, hogy az egyébként rendben megtervezett anyagfelhasználást egy váratlan, soron kívüli felhasználás vagy késő beszállítás felborítja. Az addig végig pozitív tervezett záró készletes sor negatívba fordul.
Az ilyen problémás cikkek kiszűrését segíti az új Ellenőrzés funkció, mely a Tervezett mozgások főmenü alatt található. Itt a program végignézi az összes jövőbeni felhasználást, s ahol problémát talál, azt jelzi.
rendelésnél Foglalás állapot
A Rendeléseknél a még nem elküldött tételeknél most már egy új állapottal a beszállítónál előzetesen lefoglalt tételek is jelölhetőek.
rendelésnél másolás funkció
A Rendelésekben bármelyik korábbi, bármilyen állapotú rendelés alapján másolással új indítható. Ez a funkció újrarendelésnél, megbontásnál, vagy téves törlésnél lehet hasznos.
Szállítás
többlet kezelés
szállító visszaérkeztetés
A szállító levelek visszaérkeztetése, ellenőrzése funkció az új verzióban megújult.
raklap kezelés és nyilvántartás
A Szállító program az új Raklapnyilvántartó modullal egy komplett bizományosi rendszerrel bővült. A szállítóleveken szereplő EUR raklap kiszállítások és a visszaérkeztetés során rögzített csere raklapokon kívül az egyéb mozgások (beszállítás, amihez Raklapjegy is nyomtatható) és az elszámolások is követhetőek.
Pénzügy
testre szabható saját eszköztár
Az új program nyitó ablakán egy szabadon állítható menü található, ahova tetszés szerint lehet a legtöbbet használt vagy legfontosabb funkciókat elhelyezni. A Testreszabás funkció a vagy menü jobb végén található lenyíló gombbal, vagy a menüsorra bárhol jobb gombbal kattintva érhető el.
Amíg a Testreszabás ablak látszik, addig az ablakon lévő gombok mozgathatóak, áthelyezhetőek, törölhetőek. Megadható a megjelenésük (ikon és/vagy szöveg) és csoportokba rendezhetőek. A Parancsok lapról további gombok húzhatóak az eszköztárra.
egyenlegközlő
Új lekérdezés: Kimenő számlák > Egyenleg adott napon
proforma számla küldése e-mailben
Proforma számla rögzítésekor, a számla mentésekor a Nyomtatás opció mellett lehetősége van a számlát PDF formátumban azonnal a megrendelőnek e-mailben elküldeni, nem kell külön elmenteni.
új figyelmeztetések
Az új kimenő számla készítéséhez két figyelmeztetés is megadható a Törzsadatok > Számla beállításai > Figyelmeztetések lapon: ha a megrendelőnek a megadott napon túli lejárt számlája van, illetve ha az adott számlával túllépné a neki maghatározott kintlévőség keretet. Mindkét figyelmeztetés esetén beállítható, hogy ilyenkor a program csakis készpénzes számla kiállítását engedje.
számla másolása
A Kimenő számlák > Helyesbítő számla menüpontnál ezentúl lehetőség van egy stornó számla másolására is.
kimenő számla tételeinek mentése
Ha a számla rögzítését meg kell valami (pl. egy másik számla kiállítása) miatt szakítani, az addig felvitt tételek a lista alatti Mentés gombbal fájlba menthetőek, majd később a Betöltés gombbal visszatölthetőek. A mentett listák külön néven, külön fájlba menthetőek, így ez a funkció alkalmas kvázi sablon számlák létrehozására is.
listázásoknál a CRM események is beilleszthetőek
A kimenő és bejövő számlák nyomtatóra listázásánál az eddigi allisták (tételek, kiegyenlítések, stb.) mellett lehetőség van a számlához rögzített CRM események megjelenítésére is.
Táskára már rögzített számlák
A bejövő számla rögzítése és az alvállalkozói megrendelés kiválasztása ablakra bekerült egy Bejövő számlák gomb, ahol ellenőrizhető, hogy az adott partnernek arra a táskára volt-e már számlája, s ha igen mekkora összeget számlázott már be. Ezzel a véletlenül túlszámlázott részszállítások és részszámlák szűrhetőek ki.
szállítólevelek és raklapnyilvántartás
Az egyszerűbb használat érdekében a program Kimenő számlák menüpontja alá bekerült a Szállítás program Szállítólevelek kezelése funkciója a visszaérkeztetéssel, valamint a Raklapnyilvántartás modul.