Termelési program újdonságai | ScrollMAX

Termelési program újdonságai

Az új fejlesztések mellett időnként a meglévő, elavuló funkciók újításával, esetenként komplett újraírásával is foglalkoznunk kell. Ez sokszor a felhasználók számára nem annyira látványos, de a stabil és gyors működéshez és a későbbi fejlesztésekhez ezek is elengedhetetlenül szükségesek.

Az elmúlt hetekben a Termelési program alap motorján dolgoztunk, néha 10 éves részeket terveztünk újra. Az új felhős szerver képességeinek kihasználásával a tételek programba helyezése, módosítása, áthelyezése jóval gyorsabb, gördülékenyebb lett. E mellett több új funkcióval is bővült a rendszerünk:

Történet

A program valamennyi jelentősebb változásról (új tétel vagy törlés, gép/kezdés/hossz/stb. módosítás) naplót vezet. Ez a felső gombsor új ikonjával le is kérdezhető:

A lekérdezés a szokásos Listázás ablakunk, ahol több szempont alapján kérdezhetőek le a változások. Az Elem módosításai gombbal a kiválasztott tételen végzett valamennyi változtatás szűrhető le: ki tette a programba, ki, mikor és mit módosított rajta, ki zárta le, stb.

A lekérdezésben egyszerre 10.000 sor kérhető le, 90 napra visszamenőleg. (Az ennél régebbi bejegyzéseket a rendszer automatikusan törli.)

Több tétel programba helyezése

A Táskák listája ablakon a Tagok és a Művelet táblázatban a Ctrl és Shift gombokkal egyszerre már több sor is kijelölhető és együtt húzható a programba.

A mozgatás közben az elem hosszának az összes kijelölt sor idejét mutatja, de a programba ezek külön tételként kerülnek be.

24 óránál hosszabb tételek

Szintén a Termelési programot kezelő motor újragondolásának eredménye, hogy egy tétel hossza az eddigi 23:45 óra helyett 168 órás (1 hetes) lehet. Ez hosszabb leállások jelzésére mindenképpen hasznos, de a gyártási (táskás) tételek kezelésére továbbra is a kisebb, max. 8 órás blokkokat javasoljuk: így a dolgozóknak lehetőségük van rész készre jelentések rögzítésére is.

Nem mozgatható elem

Az tételek egy újabb tulajdonsággal bővültek: ez a Fix tétel! kapcsoló. Ezeket az eseményeket új tétel behúzása, mozgatása, vagy idejének növelése nem mozgatja el az eredeti kezdő időpontjukról: ha egy tétel módosítása ezzel járna, a program hibát jelez és a műveletet nem hajtja végre.

A programban a nem mozgatható elemeket egy kis  ikon jelzi.

Ez az új funkció a fix gépindulások, áramszünetek, nem csúsztatható karbantartások, stb. jelölésére lehet hasznos.

Termelési info ablak

Egy táskás tételre Ctrl gombot nyomva és az egér jobb gombjával kattintva egy új információs ablak érhető el:

A felugró ablakon látható:

  • a táskához tartozó tagok forma- és alapanyag állapota;

  • a programban a következő aktív feladatuk (időpont és gép);

  • a táska anyagleadás és imprimálás határideje és a táska feladat státusza;

  • a diszpó szerinti következő, legkorábbi aktív szállítás határideje;

  • a kiválasztott tételt megelőző feladat adatai.

Kibővített menü

A táskák tételnél jobb egérgombbal megjelenő menübe bekerült a teljes táska info menü is.

 

Könnyebb sorrend változtatás

A Listakénti nézetben a tételek az egér segítségével is áthelyezhetőek.

A behúzást követően az új tétel a régi kezdési idejére kerül, a teljes sort lejjebb tolva. (Kivéve, ha ez fix elemet érintene.)